KIOSZTOTTÁK A 12. KAFF DÍJAIT

2015.06.27. 17:57:27 

Idén 12. alkalommal rendezték meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, a magyar animációs filmek seregszemléjét. Ezzel párhuzamosan zajlott a 9. Európai Animációs Játékfilmfesztivál. A fesztiválon a versenyfilmekkel és a versenyen kívüli filmekkel együtt összesen 30 ország filmjét vetítették. Idén először külföldön élő magyarok is nevezhettek a versenyprogramba.

A fesztiválon szereplő 342 alkotás közül 18 rövidfilm, 13 diákfilm, 17 tévésorozat, 10 videoklip és 20 alkalmazott animációs kisfilm került a magyar versenyprogramba az előzsűri döntése alapján. A KAFF idei díszvendége Latin-Amerika volt, ahonnan 56 alkotást nézhettek meg az érdeklődők.

A 9. EURÓPAI ANIMÁCIÓS JÁTÉKFILMFESZTIVÁL DÍJAZOTTJAI

KECSKEMÉT VÁROS DÍJA - 2500 eurós díj

Signe Baumane: Kövek a zsebemben (Lettország)

A zsűri indoklása: „A film személyes napló és kelet-európai történelem egyszerre,  20. századi családtörténet.  Vallomás és elmélkedés, melynek témája valamifajta életstratégia kialakítására való törekvés. Egyaránt szól a társadalomtörténet fojtogató szorításairól, de méltóképpen az egyes ember, a személyiség felelősségéről is. Töprengései mögött személyes drámák, kórházak, megcsalatások, öngyilkosságok sejlenek föl. Személyes marad a megformálás is, tartózkodik az elidegenítéstől, nyelvezete egyszerű és világos. Segíti megértenünk  a  kelet-európai emberek küzdelmét a személyes szabadságukért, fizikai és szellemi értelemben egyaránt.”

 

A legjobb egész estés film - 2000 eurós díj

Sam Orti: Megszállva (Spanyolország)

A zsűri indoklása: „A gyurma kisfilmjeivel ismertté vált rendező ez alkalommal új filmformával kísérletezett – sikerrel. Nevezetesen a horrorfilmbe ágyazott éles társadalomkritikával. A horrorfilm jellegzetes eszközei és fordulatai egyszerűen dermesztővé fokozzák a társadalmi ellentmondásokat, s leplezik le az ideológiák materiális önzését, a társadalmi szervezetek haszonlesését. Brutális képformálásai félresöprik a magyarázatokat, miközben megkísérli új felismerésekkel megajándékozni nézőit.”

 

Legjobb TV-speciál – 2000 eurós díj

Mascha Halberstad: Az igazi Munya (Hollandia)

A zsűri indoklása: „A film érzékenyen és átélhetően jeleníti meg fiatal lány főhősének drámáját. Remekül kommunikál célközönségével, a tinédzser korosztállyal, szókimondóan beszél mindennapi konfliktusairól. Külön érdeme, hogy aktuális társadalmi problematikája kitűnő formai megoldásokkal párosul,  a televíziós és média idézetek pompásan simulnak be a televízió nyelvét jól beszélő filmbe, az átgondoltan megválasztott kameramozgások újabb és újabb tér-értelmezéseket kölcsönöznek a gyakran ismétlődő helyszíneknek.”

 

A 9. Európai Animációs Játékfilm Fesztivál zsűrije:

  • Olivier COTTE animációsfilm-történész és filmrendező (Franciaország)
  • Alejandro R. GONZÁLEZ egyetemi tanár, a cordóbai Anima Nemzetközi Animációs Filmfesztivál művészeti vezetője (Argentina)
  • HIRSCH Tibor egyetemi tanár, filmkritikus és –esztéta (Magyarország)
  • dr. MUHI Klára filmesztéta, dramaturg (Magyarország)
  • ZALÁN Vince egyetemi tanár, filmkritikus és –esztéta (Magyarország)

 

A 12. KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓS FILMFESZTIVÁL DÍJAZOTTJAI

A KAFF NAGYDÍJA: Fürdő Rendező: Ducki Tomek

(A 1,5 millió forintos díjat a Médiatanács ajánlotta fel.)

KATEGÓRIADÍJAK

A legjobb rövidfilm: Mese - Rendező: Bertóti Attila

(A 600.000 forintos díjat és a 150 ezer forint értékű ajándékot az Alexandra Könyvesház ajánlotta fel.)
 

A legjobb televíziós sorozat: Egy komisz kölyök naplója / Betty néninél - Rendező: Gyulai Líviusz 

(A 1,5 millió forintos díjat a Médiatanács ajánlotta fel.)

A legjobb alkalmazott animáció: Papírvilág - Rendező: Ruska László, Ringeisen Dávid

(Az 500.000 forint értékű díjat  a Magyar Művészeti Akadémia Fotó és Film Tagozata ajánlotta fel.)
 

A legjobb diákfilm: Frusztráció - Rendező: Kopasz Milán

A zsűri egyöntetűen megállapította, hogy „az idén bemutatott programban a legörvendetesebb képet a rövid- és diákfilmektematikai gazdagsága, a filmek szakmai megvalósításának sokfélesége, minősége és igényessége mutatja. Érzékeltük és díjaztuk a diákfilmekben megjelenő környezeti és társadalmi érzékenységet, ugyanakkor némi szomorúsággal vettük tudomásul a filmjeikben megjelenő, komorabb világlátást.”

 

KÜLÖNDÍJAK

A legjobb elsőfilmért: Vörösbegy - Rendező: Carlos Rufas

A legszínvonalasabb képi formanyelvért: Symphony No. 42 - Rendező: Bucsi Réka

A legjobb forgatókönyvért: Blackwood – Hogyan írjunk Blackwood-cikket? - Rendező: Gellár Csaba

A legjobb designért: Kíváncsiság kora - Rendező: Tóth Luca

A legjobb 3D: Cigánymesék – Doja, a cigánytündér - Rendező: Horváth Mária

A legjobb karakteranimációért: Peron - Rendező: Hertelendi Amanda, Ottlik Anna

A legjobb térbeli animációért: Gyurmók – Van köztünk egy színes - Rendező: Kapitány Frigyes

A 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál zsűrije:

  • Paul BUSH animációsfilm-rendező (Egyesült Királyság)
  • KRISKÓ János televíziós szerkesztő, műsorvezető, középisk. tanár (Magyarország)
  • SÜVEGES Gergő televíziós szerkesztő, műsorvezető (Magyarország)
  • SZOBOSZLAY Péter animációsfilm-rendező (Magyarország)
  • YAMAMURA Kôji Oscar-jelölt animációsfilm-rendező (Japán)

EGYÉB DÍJAK

Magyar Filmkritikusok díja: Fürdő - Rendező: Ducki Tomek

Gyermekzsűri díja: Bab Berci köve - Rendező: Kovács Márton

Országos Diákzsűri díja:

12. KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓS FILMFESZTIVÁL -  Vörösbegy - Rendező: Carlos Rufas

9. EURÓPAI ANIMÁCIÓS JÁTÉKFILM FESZTIVÁL - A boldogság művészete - Rendező: Alessandro Rak (Olaszország)

Kecskemét környéki kistelepülések díja: A Likaskő - Rendező: Tóth Árpád

Közönségdíj: A tenger dala - Rendező: Tomm Moore

A Magyarországi Evangélikus Egyház Evangélikus Diakónia különdíja: Cigánymesék / Doja, a cigány tündér - rendező: Horváth Mária

Plakátpályázat nyertesei:

1. díj: Kiss Henrietta

2. díj: Király Péter

3. díj: Dóczi Noémi

4. Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója

1. díj – Mariai Gábor: Rascal Redemption

2. díj – Varga Máté: Farost

3. díj – Gutema Dávid: Soldiers and Prostitutes

Közönségdíj: Magai Miklós: Breath

BKF küldöndíj: Nagy Izabella: Váratlan vendég - A változás

 

A fesztivál díja 2015-ben Emile Reynaud 1877-es képnézegető hengerének mintájára készült praxinoszkóp.

(A filmek szinopszisát és nagyméretű képeket a www.kaff.hu oldalon, a filmek adatlapjáról lehet letölteni. Jobb klikk a képre és új ablakban megnyitni.)


Előző fesztiválok

1985 1988 1993 1996
1999 2002 2005 2007
2009 2011 2013 2015

Katalógus 2017



Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

  • - Ideiglenes „sütik”, melyek addig maradnak eszközén, amíg el nem hagyja weboldalt.
  • - Állandó „sütik”, melyek webes keresőjének beállításától függően hosszabb ideig, vagy egészen addig az eszközén maradnak, amíg azokat Ön nem törli.
  • - Harmadik féltől származó „sütik”, melyeket harmadik fél helyez el az Ön böngészőjében (pl. Google Analitika). Ezek abban az esetben kerülnek a böngészőjében elhelyezésre, ha a meglátogatott weboldal használja a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásokat.

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

  • - A felhasználó igényeihez igazított tartalmak, szolgáltatások, termékek megjelenítése.
  • - A felhasználó érdeklődési köre szerint kialakított ajánlatok.
  • - Az ön által kért esetben a bejelentkezés megjegyzése (maradjon bejelentkezve).
  • - Internetes tartalmakra vonatkozó gyermekvédelmi szűrők megjegyzése (family mode opciók, safe search funkciók).
  • - Reklámok gyakoriságának korlátozása; azaz, egy reklám megjelenítésének számszerű korlátozása a felhasználó részére adott weboldalon.
  • - A felhasználó számára releváns reklámok megjelenítése.
  • - Geotargeting

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

  • - A beállítási lehetőségek általában a böngésző „Opciók” vagy „Beállítások” menüpontjában találhatók. Mindegyik webes kereső különböző, így a megfelelő beállításokhoz kérjük. használja keresője “Segítség” menüjét, illetve az alábbi linkeket a sütik beállításainak módosításához:
Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari
  • - Az anonim Google Analitika „sütik” kikapcsolásához egy úgynevezett „Google Analytics plug-in”-t (kiegészítőt) telepíthet a böngészőjébe, mely megakadályozza, hogy a honlap az Önre vonatkozó információkat küldjön a Google Analitikának. Ezzel kapcsolatban további információkat az alábbi linkeken talál:
Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies