KAFF-NAP AZ URÁNIÁBAN

2017.09.01. 10:48:43 

A hagyományokhoz híven egy napra idén is Budapestre költözik a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. A mustra legkedveltebb és díjnyertes filmjei 2017. szeptember 30-án, szombaton délutántól peregnek a nagyvásznon az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a két hazai blokk mellett Ausztrália kiválóságaiból is látható egy válogatás, és ismételten levetítik az Ethel és Ernest című brit animációs játékfilmet.

 

A KAFF-nap 15 órakor kezdődik, egy magyar nyelvű mesefilm válogatással, melyre a szervezők szeretettel várják a családokat. Ezt 16:30-tól a nagyobb gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlott Ethel és Ernest című brit családi film követi. 18:30-tól látható a KAFF magyar rövidfilmes és TV-sorozatprogramjából válogatott blokk, majd 20:30-tól az ausztrál animációs összeállítás zárja a KAFF-napot.

 

Részletes program:

 

15:00 Meseprogram (55’30”)

magyar nyelvű mesefilm válogatás a KAFF gyerekfilmjeiből

 

 

 

 

 

 

 

1.  A Négyszögletű Kerek Erdő / Tilos a bukfenc – Horváth Mária (13. KAFF – A Kecskeméti Média      Centrum különdíja) 

2. Hoppi mesék / Az emlékezés ünnepe – Rófusz Ferenc (13. KAFF – Az MTVA különdíja)

3. Rózsa a holdon – Horváth-Molnár Panna

4. Hajótöröttek – Szeiler Péter

5. Kaláka - Semmit sem talál az ember – Darabos Éva

6. Egy kupac kufli / Sose együnk gombát reggelire – Pálfi Szabolcs, Jurik Kristóf

7. Hullahopp – Bakos Barbara

8. Hey Deer! – Bárczy Örs

9. Kormos mesék / Fázó rókafiak – Richly Zsolt

10. Ahány király, annyi mese – Szederkényi Bella

11. Somhatalom – Bertóti Attila (13. KAFF – a zsűri dicsérete)

 

16:30 Ethel és Ernest(95’)

brit egész estés animációs film, angol nyelven, magyar felirattal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Raymond Briggs 1998-as, nagy sikerű könyve alapján készült, kézzel rajzolt, egész estés animációs film Raymond szülei – Ethel és Ernest – igaz történetét mutatja be. Átlagos londoni családot ismerünk meg, akik különleges eseményekkel és hatalmas társadalmi változásokkal teli időszakot élnek meg.

(A filmet készítette a Lupus Films Production, Lupus Films Production és a Cloth Cat Animation. A film elkészítését támogatta: Film Fund Luxembourg, Ffilm Cymru Wales, BFI's Film Fund, BBC, the Little Film Company, the National Lottery through the arts council of Wales, the Welsh Covernment, Universal Pictures.)

 

18:30 Válogatás a KAFF rövidfilm és TV-film versenyprogramjából (96’)

magyar nyelven, angol felirattal

 

 

 

 

 

 

 

1. Kojot és a sápadtarcú – Gauder Áron (13. KAFF – A legjobb forgatókönyv díja)

2. Cigánymesék / A tűzpiros kígyócska – Balajthy László (13. KAFF – A legjobb 3D-ben készült film díja)

3. Mimik – Varga Petra (13. KAFF – A legjobb animációs munka)

4. Néhány szó – Csáki László

5. All My Days – Mira Zénó (13. KAFF – A Metropolitan Egyetem küldöndíja)

6. Egér – B. Nagy Ervin (13. KAFF – A legszínvonalasabb képi formanyelv díja)

7. Házibuli – Bárány Dániel

8. Second Hand – Barkóczi Noémi

9. Fiaskó – Nagy Szabolcs (13. KAFF – A legjobb elsőfilm díja)

10. A 13. királylány – Orosz Tina (13. KAFF – A legjobb diákfilm díja)

11. Love – Bucsi Réka (13. KAFF – A legjobb rövidfilm díja, az Országos Diákzsűri díja)

12. Kötelék – Wunder Judit (A 13. KAFF nagydíjasa)

13. Balkon – Dell’Edera Dávid (13. KAFF – A magyar filmkritikusok díja)

14. Hunor – Koós Árpád, Klingl Béla (13. KAFF – A legjobb televíziós sorozat díja)

 

 

20:30 Ausztrál rövidfilmes összeállítás(90’)

eredeti nyelven

 

 

 

 

 

 

 

1. Harvie Krumpet – Adam Eliot

2. Az anyja hangja – Dennis Tupicoff

3. Kis kincsek – Sarah Watt

4. Noelene Giblet nagy elrablása – Susan Earl

5. Láncfűrész – Dennis Tupicoff

 

A részletes program a KAFF Facebook-oldalán is elérhető.

Jegyár: 1000 Ft.


Előző fesztiválok

1985 1988 1993 1996
1999 2002 2005 2007
2009 2011 2013 2015

Katalógus 2017



Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

  • - Ideiglenes „sütik”, melyek addig maradnak eszközén, amíg el nem hagyja weboldalt.
  • - Állandó „sütik”, melyek webes keresőjének beállításától függően hosszabb ideig, vagy egészen addig az eszközén maradnak, amíg azokat Ön nem törli.
  • - Harmadik féltől származó „sütik”, melyeket harmadik fél helyez el az Ön böngészőjében (pl. Google Analitika). Ezek abban az esetben kerülnek a böngészőjében elhelyezésre, ha a meglátogatott weboldal használja a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásokat.

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

  • - A felhasználó igényeihez igazított tartalmak, szolgáltatások, termékek megjelenítése.
  • - A felhasználó érdeklődési köre szerint kialakított ajánlatok.
  • - Az ön által kért esetben a bejelentkezés megjegyzése (maradjon bejelentkezve).
  • - Internetes tartalmakra vonatkozó gyermekvédelmi szűrők megjegyzése (family mode opciók, safe search funkciók).
  • - Reklámok gyakoriságának korlátozása; azaz, egy reklám megjelenítésének számszerű korlátozása a felhasználó részére adott weboldalon.
  • - A felhasználó számára releváns reklámok megjelenítése.
  • - Geotargeting

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

  • - A beállítási lehetőségek általában a böngésző „Opciók” vagy „Beállítások” menüpontjában találhatók. Mindegyik webes kereső különböző, így a megfelelő beállításokhoz kérjük. használja keresője “Segítség” menüjét, illetve az alábbi linkeket a sütik beállításainak módosításához:
Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari
  • - Az anonim Google Analitika „sütik” kikapcsolásához egy úgynevezett „Google Analytics plug-in”-t (kiegészítőt) telepíthet a böngészőjébe, mely megakadályozza, hogy a honlap az Önre vonatkozó információkat küldjön a Google Analitikának. Ezzel kapcsolatban további információkat az alábbi linkeken talál:
Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies