Június 21. – július 20., Hírös Agóra Kulturális és Konferencia Központ
Megnyitó: június 21. szerda 17.00
A kiállítást Orosz István képzőművész nyitja meg.
Látogatható: naponta 10.00 – 18.00 óráig
Június 24-én, a Múzeumok éjszakáján: 10 - 24.00 óráig
„A KAFF rendszeres látogatóinak aligha kell bemutatni Gyulai Líviuszt, filmjeit már az első fesztiválokon vetítették és grafikái több kecskeméti tárlaton szerepeltek. A most kiállított filmképek segítségével átismételhető az életmű a Delfiniától az Én kis városomon át a Könny nem marad szárazonig és tovább, az illusztrációk és az autonóm művek alapján pedig megejthető a képzőművészeti értékelés is.
A művészettörténészek a nagy grafikus generációhoz szokták sorolni, ő volt a legkisebb fiú a „nagy öregek” közt – Kondor, Würtz, Hincz, Reich, Rékassy – és mint a népmesékben, ő az, aki folyvást újjászületik. Magától értetődő természetességgel közlekedik a stílusok között, úgy ölti magára Szindbád köpenyét, Lúdas Matyi csizmáját és Leacock cilinderét, mintha öröktől fogva őrá szabták volna. Gyulai azonban nem csak azt tudja, hogyan legyen „autentikus”, azt is, talán még jobban, hogyan kell egy hamiskás mosollyal minden szabályt idézőjelbe tenni. A képzőművész Gyulai Líviuszt 35 éves kora óta ismerheti ország-világ, amikor Weöres Sándor legendás Psychéje megjelent. Az a stílusbravúr, amellyel a hajdani költőnő fiktív versei mellé odapászította az egyenrangú képi világot, egycsapásra a Tragédiát illusztráló Zichy Mihály meg a Genezist képekké fordító Szalay Lajos mellé emelte őt.
Tudja mesterien, amit az írók, a költők saját térfelükön, hajlítani, váltogatni a formát. Kézre áll neki minden, a finom pontozás, az éles metszés, a lendületes vonalrajz, a laza ecsethúzás. Izgató, bravúros nézőpontváltásokkal és a hozzájuk tartozó stílusváltásokkal játszanak a lapok. A szereplők nézőpontja, a rajzoló és a nézők szemszöge voltaképpen ugyanaz: folytasd te olvasó, ezt a vonalat akár te is húzhattad volna, ezt a foltot már te is idetehetted volna. Szinte érezzük a baráti kéznyújtást. Az olvasót, aki ”befejezi” a művet, Gyulai egyenrangú társnak gondolja. Megejtő az a természetesség, ahogy könyvet illusztrál. Látszólag különböző témák: Sterne Érzékeny utazásai, Moliere Fösvénye, Balzac Borsos történetei, Csokonai Karnyónéja és az emblematikus alteregó Jónás – mindegyikhez megleli a tökéletes formát és technikát, és mégis minden esetben csorbítatlanul Gyulai Líviusz marad.
A filmes pálya valamivel később kezdődött, noha az első forgatókönyv már főiskolás korában megvolt, egy színházi képregény-fríz alakjában, ami aztán rajzfilmként gurult tovább Golyós mese címmel. Megvolt már 40 évvel előbb a Jónás film ötlete is, amely miatt a Cannes-i válogatók felhagytak azzal a szokással, hogy animációs filmet nem szerepeltetnek a fesztiválon. Cannes mellett a történészek persze fölsorolnák a kairói Arany Nofretetét, a lipcsei Ezüst Galambot, az első Internet fesztivál fődíját és a sok kecskeméti kitüntetést, de nekünk, nézőknek a filmek a fontosabbak, a filmek és a grafikák, amelyek szereplői közt magunkra ismerhetünk, és vásott kentaurokként, sellőkként, kukázó csavargóként, kiöregedett nőcsábászként, szakállas nevelőnőként és komisz kiskölyökként azt konstatáljuk, hogy kérem, itt szeretnek minket. Egyszerre érezzük, tudjuk és tapasztaljuk, hogy Gyulai Líviusz mindnyájunkat nagyon szereti. Habókos, elvetemült, torzonborz, esetlen kelekótyaságunk dacára, vagy talán éppen azért. A szeretet persze kölcsönös: Gyulai mestert, a Nemzet Művészét nyolcvanadik születésnapján nagy szeretettel köszönti a KAFF.”
Orosz István